Mit köszönhetett a klímaváltozásnak a Homo erectus?

A nagy evolúciós átmenetek szerepe az emberré válás folyamatában.

A nagy evolúciós átmenetek az evolúcióbiológia egyik legizgalmasabb kutatási területét alkotják. Olyan változásokat neveznek így, amelyek révén alacsonyabb szintű egységekből magasabb szinten szerveződött evolúcós egységek jelennek meg, mint ahogy – például – bizonyos magányos rovarok leszármazottai állati társadalmakat alakítottak ki. Nem tudjuk pontosan, mi indíthatta el, de az első nagy evolúciós átmenet a Földön kétségkívül az élet keletkezése volt, az utolsó és az ember evolúciójának szempontjából talán az egyik legfontosabb pedig a természetes nyelv kialakulása. Hogy miképpen ragadható meg a komplexebb szerveződéseket eredményező evolúciós átmenet fogalma, és hogyan visz közelebb az emberré válás folyamatának megértéséhez, arról Szathmáry Eörs evolúcióbiológus beszélt az mta.hu-nak adott interjújában.

Az interjú apropója a rangos Philosophical Transactions of the Royal Society B tudományos folyóirat tematikus különszáma, amely idén márciusban jelent meg a brit Királyi Társaság (Royal Society) kiadásában. A munka újszerűségét az adja, hogy a szerzők következetesen az átmenet aspektusából közelítik meg az evolúciót. Az emberi szociokulturális evolúció az evolúciós átmenetek fényében című kötet több tanulmányát is magyar kutatók jegyzik, egyik szerkesztője pedig Szathmáry Eörs akadémikus, az evolúciós átmenet elméletének egyik kidolgozója.
A nagy evolúciós átmenetek legfontosabb közös ismérvei – hangzik el az interjúban –, hogy a kisebb egységek komplexebb, rendre  magasabb rendű evolúciós egységekké állnak össze új típusú öröklődési rendszerrel, a magasabb rendű egységeken belül pedig megjelenik a munkamegosztás vagy a különböző működések kombinációja.

Mi köze a mezőgazdaság megjelenésének az evolúciós átmenetekhez?

Ha az ősi, sejtmag néküli mikroorganizmusokat és a valódi sejtmaggal rendelkező eukariótákat nézzük, egyértelmű, melyikük tekinthető magasabb szintű evolúciós egységnek. Az emberi evolúció esetében már korántsem ilyen egyszerű elkülöníteni a szinteket komplexitás szerint, és az átmenetek is összetettebbek. Az emberi nyelv kialakulása – amit egy a Homo erectusra ható ökológiai kiváltó tényező, a klímaváltozás indított el –, azonban tagadhatatlanul az egyik legfontosabb evolúciós átmenet. „A nyelv önmagában is új típusú öröklődési rendszert alakít ki – mondja Szathmáry –, hiszen a nyelv segítségével az egyedek élete során megszerzett információkat a generációk sorozatán keresztül át lehet örökíteni.” Ráadásul egyre több és bonyolultabb információt vagyunk képesek átadni a következő nemzedéknek.
A nyelv kialakulásának folyamata több fázisra osztható, amelyek közül a koraiak a biológiai evolúcióhoz tartoznak, a későbbiek viszont a tényleges nyelv megjelenését követően már a kulturális evolúció részét képezik. Ilyen például a mezőgazdaság megjelenése, amely azért különösen jelentős, mert megakadályozta a további klasszikus átmeneteket az ember evolúciójában. A mezőgazdasággal együtt megjelenő magántulajdon ugyanis Szathmáry szerint nem kedvez a magasabb (vagy kollektív) szerveződési szinteken ható evolúciónak.
Az, hogy a nyelv megjelenését követő lényegi átmenetek esetében már hiányzik a genetikai háttér, persze nem jelenti azt, hogy ne zajlana most is a biológiai evolúció az emberben. „Például azokban a régiókban, ahol a beszélt nyelv hangmagassága is információt hordoz, ott az emberek genetikailag érzékenyebbek a hangmagasságra” – mondja Szathmáry.

A technológiai vívmányok mint evolúciós csapdák

Az akadémikus kitért arra is, milyen kockázatokkal jár mind a biológiai, mind a kulturális evolúcióban az, hogy az ember folyamatosan átalakítja a környezetét, és egyre inkább függ a saját fejlesztéseitől. Az időben elvégzett orvosi kezelés megakadályozhatja az egyes mutációk okozta korai halált, ezért az ember egyre több káros mutációt örökít át az utódainak – hozta fel példakánt a technológiai vívmányoknak az emberi biologikumra gyakorolt negatív hatását. A kulturális evolúcióban pedig például a szélsőséges munkamegosztás rejt veszélyeket magában, mert az emberi tevékenység specializált és elszigetelt részterületekre való felosztását vonja maga után. A részterületek között egyre kevesebb a kommunikáció, és egyre kevésbé látjuk a jelenségek egészét.
„Ezzel nincs semmi baj, ameddig nincs semmi baj. Krízis esetén azonban, ha elérhetetlenné válnak a nélkülözhetetlen fejlesztéseink, akkor viszont a baj ezáltal csak nagyobb lesz” – zárta gondolatait Szathmáry.

Szerző: dr. Szieberth Dénes